
(Részlet az alapító okiratból)
5. Az Alapítvány tartós közérdekű
céljai és az ezek megvalósítása
érdekében kifejtett tevékenysége:
A.) Az Alapítvány tartós közérdekű
céljai:
Az alapító azzal a közérdekű céllal
hozza létre az alapítványt, hogy a társadalom
széles körében, az egészség megőrzéséhez
javasolt életmód ismereteit terjessze, ezáltal
a helytelen életmódhoz kapcsolódó betegségek
kialakulásának esélyeit csökkentse, megelőzze.
A már egészségügyi ellátásra
szoruló krónikus betegek, életkörülményeinek
javítása, a betegségükkel való együttélés
megkönnyítése érdekében, a betegségükről
szóló tájékoztatás adása,
illetve az őket megillető betegjogok ismertetése.
Egy emberközpontúbb, hatékonyabban működő
egészségügyi ellátás megteremtése
érdekében az egészségügyi dolgozók
és a betegek körében az egészségügyhöz
kapcsolódó törvények, jogaik, kötelességeik
ismertetése, tudatosítása.
B.) Az Alapítvány tartós közérdekű
célját az alábbi konkrét tevékenységekkel
valósítja meg:
ismeretterjesztő konferenciák szervezése és
megrendezése
ismeretterjesztő kiadványok összeállítása,
terjesztése
háttér tanulmányok készítése
publikálása, kiadása (esti, periodikus kiadványok)
tudományos szimpóziumok, konferenciák szervezése,
lebonyolítása
egészségügyi prevenciós programok szervezése,
tartása
pályázatok kiírása
jogi tanácsadás
Továbbá az alapítvány az alapító
okiratban meghatározott célja alapján, 12/1990.
(VI. 13.) IM rendelet 3. számú mellékletében
felsorolt alábbi tevékenységeket végzi:
1. kulturális tevékenység
4. foglalkozási csoportokat összefogó tevékenység
5. oktatási tevékenység
6. kutatási tevékenység
12. jogvédő tevékenység
16. egyéb
6. Az Alapítvány jellege,
közhasznú jogállása:
1. Az Alapítvány a bírósági
nyilvántartásba vételt és
a közhasznú jogállás megszerzését
követően az 1997. évi CLVI. törvény
26.§-ának c.) pontjában felsorolt
alábbi közhasznú tevékenységeket
végzi:
1. egészségmegőrzés,
betegségmegelőzés, gyógyító-,
egészségügyi rehabilitációs
tevékenység;
3. tudományos tevékenység,
kutatás;
4. nevelés és oktatás,
képességfejlesztés, ismeretterjesztés.
2. Az Alapítvány nyitott, ahhoz
bármely belföldi, vagy külföldi
természetes személy, jogi személy
vagy jogi személyiséggel nem rendelkező
gazdasági társaság csatlakozhat,
ha az Alapítvány céljaival
egyetért, és azokat elfogadja, támogatni
kívánja.
3. Az Alapítványnak történt
felajánlás elfogadásáról,
így az Alapítványhoz való
csatlakozásról az Alapítvány
Kuratóriuma dönt.
4. Az Alapítvány támogatója
kikötheti, hogy az általa juttatott
pénzbeli, vagy természetbeli adomány
részbeni, vagy egészbeni felhasználására
kizárólag az Alapítvány
céljain belüli konkrét cél
érdekében kerülhet sor.
5. A csatlakozók támogatásuknak
az Alapítvány részére
történő befizetésével,
átadásával nem válnak
Alapítókká, tehát olyan
jogosítványokat és hatásköröket
nem szerezhetnek, amelyek a vonatkozó jogszabályi
rendelkezések alapján kizárólag
az Alapító Okiratot Alapítóként
aláíró illetve az alapítói
jogok gyakorlására kijelölt személyeket,
szervezeteket illethetne.
6. Az Alapítvány működése
nyilvános, szolgáltatásait
a céljaiból adódó kötöttségek
figyelembevételével bárki nemre,
fajra, életkorra, származásra
vonatkozó vagy egyéb bármilyen
jellegű jogellenes megkülönböztetés
nélkül igénybe veheti.
7. Az Alapítvány mint közhasznú
szervezet vállalkozási tevékenységet
csak közhasznú céljainak megvalósítása
érdekében, azokat nem veszélyeztetve
végez, gazdálkodása során
elért eredményét nem osztja
fel, azt az alapítványi célok
megvalósítására és
a közhasznú tevékenységre
fordítja.
8. Az Alapítvány közvetlen
politikai tevékenységet nem folytat,
szervezete pártoktól független
és azoknak anyagi támogatást
nem nyújt. Közvetlen politikai tevékenység
jelen Alapító Okirat használatában
az alábbiakat jelenti: a pártpolitikai
tevékenység, továbbá
országgyűlési képviselői,
megyei, fővárosi önkormányzati
választáson jelölt állítása.